Cassandra Clare: Üvegváros (A Végzet Ereklyéi 3.)

Eredeti cím: Ciy of Glass
Fordítás: Kamper Gergely
Kiadás: Könyvmolyképző, 2011
Oldalszám: 502

Clary anyja még mindig a furcsa átok hatása alatt áll, de úgy néz ki, van remény. Claryék az Üvegvárosba utaznak, hogy ott megoldást találjanak a bajra, de egy sokkal komplikáltabb problémával kell szembeszállniuk: az ember, aki segíthetne Clary anyján, halott.

Hogy mi történik az Üvegvárosban? Simon börtönbe kerül, ahol Hodge is szerepet kap. Clary és Jace testvéri kapcsolata elmélyül, de nem úgy, ahogy az illő lenne. Felbukkan Sebastian, akiről azt se tudni, valójában kicsoda, és Valentine is kitervelt (már megint/még mindig) valamit.

Ezen apró problémák mellett nehéz lenne mindennapi könyvet írni. És ez nem is egy mindennapi könyv! Ez valami más, ami valami mást ad – és mégis ugyanazt – mint a többi. Nem lehet besorolni.

Először is leszögezném, hogy ez nekem egy lezárás volt. Ugyan folytatódik még a sorozat, és el is olvasom, de ez egy bizonyos résznek a vége volt. Kaptunk válaszokat (majdnem mindenre), megoldásokat (majdnem mindenre) és Jace és Clary kapcsolata is olyan irányba fejlődött tovább, ami egy lezárásnak tekintheő a kategóriában.

Ez az egész trilógia (had nevezzem így) a kedvencemmé vált, pedig sosem gondolttam volna. A cím, a borító annyira sosem vonzott, egy éve, mióta hallottam róla, csak ültem rajta, és vártam, hogy valamikor annyi szabadidőm legyen, hogy azt is belepréseljem az olvasnivalóim közé. Végül a film előzetese vett rá az olvasásra, és a többit már tudjátok  

Ebben a sorozatban Clary, mint főszereplő, nem idegesít (néha igen, de az normális határokon belül), és Jace személye pedig… Most magyarázzam? Egyszóval a szereplőgárda minden tagjával elégedett vagyok!

Visszavonom. Van egy darab kivétel, és ez nem más, mint Clary mondén/vámpír barátja/pasija, Simon.

Ez az ellenszenv nem most alakult ki, nem lassan épült fel. Az első kötet legelejétől utáltam a fickót.Hogy miért? Igazából nem tudom… Egyszerűen ellenszenves, mindig csak útban van, és bár többször meghalhatott volna (meg is halt! Már nem normális, hogy itt van, már halott volt a halottnál is halottabb!!!), mégis valamilyen rejtélyes oknál fogva itt kellett maradnia És nekem ő az a „most akkor egy karót a szívébe” – karakterem. DE ÚGYIS TÚLÉLI!!!!

Az Üvegvárosban megismerkedünk egy-két új karakterrel, közük Sebasiannal is. Neki nagyobb szerepe lesz, mint eleinte gondolnánk (vagyis nem féltékenységi-kapocs lesz csak Jace és Clary között), és egyesek talán majd meglepődnek, de az is lehet, hogy mindenki erre számít. Szerintem azonban minden részletre nem lehet vele kapcsolatban „csak úgy” számítani. Ahogy jósolni kell!
Tulajdonképpen én őt is megszerettem. Egy jól felépített karakter, jól kidolgozot háttértörténettel, érdekes részletekkel. Az ilyeneket szeretem, az ilyenekért érdemes olvasni (meg Jace-ért)!

Másik kedvenceim az egész sorozatban, azok a rúnák. Tetszik, hogy végre nem jó érzés valamit magukba karcolni a főszereplőknek (ez a mazochista-hajlam valahogy minden tini-főszereplőben megvan…), hogy komoly jelentéseik vannak, és ebben a kötetben külön tetszett két rúna: az Összefogás és Káin Jele. Nem írom le, pontosan mik ezek, ahhoz a könyv elolvasását javaslom, de annyit elárulok, hogy mindkettő meglepő, nem-hétköznapi, és az Összefogás ábrázolása, magyarázása külön szép volt.

Egy tökéletes trilógia utolsó része, tökéletes lezárással (mondjuk tökéletesebb lenne, ha Simon kipurcanna). A folytatásról (!!!) később.

5/5