2015. június 6., szombat

Színházi élmények 6. - Abigél (Operettszínház)

A bérletünk második előadására jó sokat kellett várni - nem volt ez más, mint az Abigél, gyerekkorom, és egyben örök kedvenc könyvem adaptációja. Méltóan jó volt, mind a filmhez, mind a könyvhöz, hatalmas élmény, főleg egy rajongónak. Voltak persze részek, amiket hiányoltam, főleg, hogy utána kénytelen voltam egyből újra megnézni a filmet és a könyvet is elővettem, de olyan részek is voltak, amik kifejezetten tetszettek, pedig mások túl musicales betétnek érezték volna.

A szereposztás már alapvetően bizakodásra ad okot, nekem legalábbis már az megadta a kezdő löketet  a lelkesedéshez. Olyan neveket láttam a szereplőlistán, mint Szabó P. Szilveszter Kőnigként, Vágó Zsuzsi Vitayként, Nádasi Veronika mint Zsuzsanna testvér, Hommonay pedig Kalmár szerepében, és sorolhatnám. Somogyi Szilárd, az író és rendező neve már ismerősen csengett, a zenét pedig Kocsák Tibor szerezte, Miklós Tibor pedig a dalszövegekkel járult hozzá a csodás darabhoz.

A történetet szerintem mindenki ismeri (tisztelet a kivételnek, valamint egy nagy fejbevágás a könyvvel!); Vitay tábornok lányát, Ginát, Árkodon intézetbe adja a háború miatt, a lehető legzártabb intézetbe, amit csak Magyarországon talál. Az elkényeztetett kislány nem érti, miért teszi ezt vele az apja, a beilleszkedés se megy könnyen. Ez a sok matulás lány mind bolond, férjhez mennek a leltárjegyzéshez, istenítenek egy volt diákot, Horn Micit, ráadásul hisznek abban, hogy egyszerű szobor, Abigél, csodákat tesz. Csupa gyerekes viselkedés, ráadásul egyből ki is közösítik az új lányt. Gina nem bírja tovább, úgy dönt, megszökik, ám ezt az ostoba Kőnig meghiúsítja. Ezután árulja csak el az apja neki, miért kell itt maradnia, a kislány pedig egy csapásra felnő.


A háború ott van a levegőben, ott van minden mozdulatban, még sincs rá külön kiemelten hangsúly fektetve. Egy fiatal lányról szól, aki a háború miatt most iskolát kell váltson. Annyira komoly mégis az egész, annak ellenére, hogy benne vannak az iskolai csínyek, pletykálkodások, szerelmek, hogy az ember elgondolkozik, milyen lehetett akkor tizennégy évesnek lenni.

De most nem a könyv a lényeg, hanem a darab. Itt is, mint ahogy a filmben, a szereplők idősebbek, nem tizennégy, hanem tizenhét évesek, kicsit komolyabbá teszi a hangulatot. Abigél kiléte persze itt is fontos, külön zenei téma van rászabva, melyhez mindig felvonul az összes lehetséges felnőtt női szereplő, rájuk hárítva ezzel a gyanút, köztük is nagyon erőteljesen Horn Micire. Ha nem olvasta az ember a könyvet, az utolsó pillanatig teljes meggyőződéssel állítja, hogy bizony, ő Abigél. Az igazi "tettes" persze jól el van rejtve, alig szólal meg az egész darab alatt, a gyanú egyáltalán nem kerül fölé.

Zenei részben nagyon komoly az egész darab, egyedül a matulások köszönése az, koreográfiával együtt, amely nagyon a musical felé megy el, a többi kevésbé. De persze egy musicalről beszélünk, mégis miért lepődünk meg ezen? Annak ellenére, hogy ez mennyire könnyedre sikerült, tökéletesen illik az egész darabhoz, oldja a hangulatot, a közönség megmosolyogja a kislányokat viselkedése, akik próbálják kihozni a legtöbb nevetést szigorúan rendben tartott helyzetükből. A mellettem ülő idősebb házaspár az öszes gyerekes csínynél, a férjhezmenősdinél, és a többi hasonló résznél, majdhogynem a hasukat fogva kacagtak, időnként elkaptam olyan mondatokat, hogy "...mikor mi a gimnáziumban...", stb., stb. Rettenetesen aranyosak voltak!

Most idéznék egy rövidet a színház oldaláról, mert szerintem ennél jobban én sem fogom tudni összefoglalni az ehhez kapcsolódó gondolataimat:
Nem árulunk el titkot, ha kimondjuk, hogy a mai fiatalok vajmi keveset olvasnak. Ez a darab hidat képez majd. És biztos felkelti az érdeklődést a fiatalokban, ha megnézik a musicalt, hogy elolvassák a regényt vagy Szabó Magda más műveit, és megnézzék az Abigél című filmet is.
A szereplőknek gratulálnék, igazán jól formálták a karaktereiket, Vágó Zsuzsiban pedig eleinte kételkedtem, mert annyira másnak tűnt, mint a filmben megszokott karakter, de a játéka teljesen meggyőzött. Ahogy egyre több darabban látom, egyre inkább megkedvelem a játékát!  Simon Panna pedig nagyon megkedveltette velem Kis Mari szerepét, aki eddig nem volt a kedvence, de ahogy ez a lány mosolyogni tud - az egész arcából csak az a mosoly látszik, nem lehet nem kacagni rajta, ahogy hatalmas szemekkel szó szerint fülig ér a szája ennek az apró lánynak!

Az egész nagyon kedves, nagyon aranyos, eleinte legalábbis. A lányok, ahányszor énekelni kezdtek, mindig megnevettettek, és bár a második felvonás már jóval komorabb, tökéletesen kiegyenlítődik, ezért gratuláció illeti a rendezőt is, természetesen! Tulajdonképpen mindenkit, a zeneszerző például olyan jól behozta a pentaton hangsort az énekórára - és aztán tovább vitte Abigél témájába, ezzel egy kis keleties, misztikus hangulatot adva ehhez a "nagyon magyar" darabhoz. Persze a magyar népzene alapja is ez, de hát ez most egy hosszú, másik téma lenne.

Végezetül hallgassátok meg az egyik kedvenc dalom a darabból:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése